Pack-Market Portál



RoboCoaster 4D

  • PDF
  • Nyomtatás
  • E-mail

2011. május 17. –20. között került sor a MACH-TECH kiállításon, a (magyar fülnek kissé viccesen hangzó) Kuka Robotics Hungária Kft. standján a RoboCoaster 4D szimulátor hazai ősbemutatójára. Egy sajtótájékoztatót követően az újságírók, majd az érdeklődő nagyközönség is a szó szoros értelmében saját bőrén érezhette a sípályák, vagy épp a sivatag szelét.

RoboCoaster 4DA Kuka RoboCoaster a világ egyetlen utasszállító robotjaként évek óta sikeresen működik a szórakoztatóiparban, több európai és tengerentúli helyszínen is megtalálható. Ennek továbbfejlesztéseként alkották meg a cég szakemberei, - és ez egyben a magyar mérnökök tudását is dicséri, mert a vezérlő programok nagy része a KUKA Robotics Hungária Kft. taksonyi, illetve füzesgyarmati üzemeiben készült -, a 4D szimulátort, melynek során egy lezárható kétüléses kabint, egy a tér szinte valamennyi irányába mozgatható 6-tengelyes robotkarhoz rögzítettek. A kabin belső terében egy 20”-os LCD síkképernyős monitoron keresztül a benne ülők Forma-1-es futamtól kezdve a motorversenyen és a raftingon át akár a síelést is élvezhetik ezek hanghatásaival együtt. Az élményt ventilátor-rendszerrel generált valódi széleffektusok teszik még eredetibbé.

Amint azt Edmund Bahr, a cég ügyvezetője elmondta, a berendezés alaptípusa egy bolondos ötletből indult, hiszen a több mint 100 éves múltra visszatekintő, egykor hegesztőgépek gyártásával induló cég az ipari robotok fejlesztésének és gyártásának európai piacvezetője és világ-szinten is harmadik helyen áll. Az igazgató úr elmondta, termelésük java része augsburgi, illetve magyarországi telephelyeiken történik, de ezen kívül még további 23 helyszínen szolgálják ki és képzik a felhasználókat. A magyar kreativitás és a német precizitás kedvező összecsengésének eredményeképp az idén elnyerték a Technology Transfer Award díjat. A Német Légiközlekedési és Űrhajózási Központtal közösen fejlesztett energia-hatékony és rugalmasan telepíthető könnyűszerkezetes robotjaik végzik, többek között a Mercedes gépkocsik hátsó futóműveinek összeszerelését a Daimler meltingeni gyárában. Arra a kérdésre pedig, hol alkalmazhatóak robotjaik, az igazgató úr megfordította a kérdést, hol nem?, hiszen moduláris felépítésüknek és a felhasználó céljaihoz igazított „tailor made” vezérlésüknek köszönhetően a hegesztéstől, anyagmozgatástól a gyógyászaton át az élelmiszeriparig, illetve a csomagolástechnikáig számos alkalmazásban működnek sikerrel berendezéseik.

Tekintse meg kapcsolódó képgalériánkat ide kattintva >>

Illetve a RoboCoaster 4D berendezést működés közben a Pack-Market TV-n, kattintson ide >>

 


Huszonkét magyar kiállító a világ legnagyobb élelmiszervásárán

  • PDF
  • Nyomtatás
  • E-mail

Főleg fagyasztott termékeinket, általános élelmiszereinket (csemege, delikátesz), húsiparunkat, valamint italgyártásunkat képviselik.

Huszonkét magyar cég állít ki a világ legnagyobb élelmiszerkereskedelmi szakvásárán 2011. október 8.-12. között. Többségük hűtőipari, általános élelmiszer profilú, italgyártó, húsfeldolgozó és catering vállalat.(Például Vitapress Kft, Felföldi Édességgyáró Kft, Kométa 99 Zrt, Hungarofreeze Kft., Pro-Form Kft.)
- A válság végét jelzi, hogy a legutóbb, két évvel ezelőtt 98 országból érkezett 6 522 kiállító száma csak kis mértékben csökken. A külföldi cégek aránya újra megközelíti a 90 százalékot. Mintegy 40 futballpályának felel meg a 300 ezer négyzetméternyi kiállítási terület, amit már március közepéig szinte teljes egészében lefoglaltak. „De korlátozott számban még tudunk kiállítási helyet biztosítani a magyar vállalatok számára” - tájékoztat Kakuk Márta, a kölni vásár magyarországi képviselője.
Az érdeklődést jelzi, hogy a legutóbbihoz hasonlóan, több mint 6 000 kiállítót és 174 országból 160 ezret meghaladó számú látogatót várnak a kiállítás öt napja alatt a Rajna parti kiállítási csarnokokba. Idén Olaszország lesz az Anuga partnerországa; sokoldalú élelmiszerkínálatát 1 000 cég mutatja majd be.

Újdonság az Anuga FoodService, ami tulajdonképpen vásár a vásárban. Az otthonon kívüli étkezést ugyanis az emberek világszerte csökkentették. Az Anuga keretében a vendéglátóipari értékesítés növelését szolgálják a kiállítandó innovatív technológiák és módszerek.
Az ANUGA szakvásár néhány éve kialakított, jól bevált koncepciója ezúttal is „tíz szakvásár egy fedél alatt”. Az egy fedél alá kerülő tíz, különböző profilú élelmiszer szakvásár: 1. Általános élelmiszer (csemege és delikátesz). 2. Hűtött. 3. Hús. 4. Mélyhűtött. 5. Tejtermék. 6. Kenyér, sütőipar és forró ital. 7. Ital. 8. Bio. 9. Kereskedelmi technológia. 10. Anuga FoodService.
Az egyes termékcsoportokat könnyen áttekinthető rendszerben mutatják be, húskészítményektől a tejtermékeken át az italokig. Ezáltal a kínálati és keresleti oldal képviselőit célirányosan, eredményesen lehet összehozni a vásár alatt. Így a látogatók hatékonyabban tudják kihasználni a vásáron töltött idejüket.

  

Magyar kiállítók a ProWein szakvásáron

  • PDF
  • Nyomtatás
  • E-mail

A világ egyik legnagyobb borászati szakvásárán, Düsseldorfban március 27-29. között 50 országból rekordszámú, 3500 kiállító, közöttük húsz hazai bortermelő vállalat mutatja be termékeit.

Fő trendek: könnyű klasszikusok, friss, könnyű fajták, kevés alkohollal

Három nap alatt több mint 36 ezer szakmai látogatót várnak a Rajna parti vásárvárosba – tájékoztatott Máté Szilvia, a Messe Düsseldorf magyarországi képviselője. – A kereskedők, gasztronómiai szakemberek elsősorban Európából érkeznek Düsseldorfba.

Nemzetközi kóstolózóna – hagyományosan a ProWein fénypontja
Több mint 1000 borral ismerkedhetnek meg az érdeklődők a kóstoló zónában. Az idei témák rendhagyóak: „Hagyományos és modern egymás mellett” és „Így befolyásolja a borászat a borok stílusát”. A vásár idején több mint 200 kísérő rendezvényen tájékozódhatnak a szakemberek a trendekről és az ízlésekről.

Kiemelkedik közülük a Német Borászati Intézet burgundi borok különbségeiről tervezett előadássorozata. Az USA Borászati Intézete több prezentációt is tart majd. A nemzetközi bormarketingben újabban szorosan együttműködő öt ország, Argentína, Chile, Dél-Afrika, Kalifornia és Új-Zéland több szemináriummal szerepel a programban. Egy német cég a csokoládé és bor élvezeti értékéről tájékoztat, egy francia pedig a fűszerek és bor összekapcsolásáról. Kelet-nyugati találkozó keretében pedig japánok kóstoltatnak rizsbolt és sajtokkal.

Csökkenő szőlőterület, kevesebb bor
Máté Szilvia a jelenlegi piaci helyzetet ismertetve hangsúlyozta:
- Mivel tavaly világszerte csökkent a szőlőterület és kevesebb bort termeltek, mint egy évvel korábban, a kínálat és a kereslet közelített egymáshoz. A korábbiakhoz képest mintegy 70 ezer hektárral kevesebb területen termesztettek szőlőt. Elsősorban Olaszországban, Portugáliában és Franciaországban szántottak be szőlőskerteket, amihez az EU támogatást is adott.

Összességében a világ bortermelése 2010-ben mintegy 260 millió hektolitert ért el. Ez 10,7 millió hektoliterrel, azaz 4 százalékkal kevesebb a tavalyelőttinél. A nagy bortermelő országok többségében csökkent a termelés. Kivétel Spanyolország és Argentína, ahol viszont növekedett. Ugyanakkor a kisebb kínálat és a fogyasztók mind nagyobb érdeklődése következtében a szakemberek egy része a borárak emelkedését jelzi előre.

Égetett szeszes italok prezentációja
Düsseldorfban folytatódik az a hagyomány, hogy égetett szeszesitalok gyártói is bemutatkoznak a ProWein keretében. Mintegy 300 nemzetközi kiállító vállalat mutatja be pálinka, whisky, likőr, rum és a többi ital márkáit. De regionális, kevésbé ismert cégek is kiállítanak.

Magyar kiállítók a ProWein seregszemlén
A magyar kiállítók közül a Tokaj Kereskedőház és a Gróf Degenfeld Szőlőbirtok mellett még három másik hegyaljai bortermelő állít ki. Ketten-ketten képviselik a balatoni, illetve baranyai borvidéket. Ott lesz többek között a Bock Borászat, Egri Korona Birtok, Etyeki Kúria Borgazdaság, Pannonhalmi Apátsági Pincészet és a Szeremley Birtok.

 


A CSAOSZ „A szakmáért” életműdíj 2011. évi kitüntetettje: Dr. Kertész Béla

  • PDF
  • Nyomtatás
  • E-mail

Dr. Kertész BélaDr. Kertész Béla kémia-fizika szakos tanári diplomáját az ELTE Természettudományi karán 1968-ban kapta, majd a BME Vegyészmérnöki karán műanyag alkalmazástechnikai szakmérnöki oklevelet szerzett és ugyanitt védte meg - zsugorfóliák témában - egyetemi doktori disszertációját.

Első munkahelyén, az Anyagmozgatási és Csomagolási Intézetben, ahol a műanyag csomagolószerek témafelelőse lett, hamarosan vezetői beosztást kapott és főosztályvezetői, fejlesztési főmérnöki munkaköröket töltött be, közel három évtizedig. Feladatkörét a csomagolási szakterület központi fejlesztése és ezzel összefüggésben nemzetközi együttműködés jelentette. Irányítása alá tartozott a csomagolásvizsgáló laboratórium, nevéhez számos fejlesztés-előkészítő és információ-szolgáltató projekt fűződik.

A HUNGAROPACK Magyar Csomagolási Verseny szervezésében kezdetek óta aktívan részt vesz, a Bírálóbizottsági titkári feladatait mind Intézeti munkatársként, mind CSAOSZ főtitkárként ellátta. Szakmai társadalmi munkája a csomagolási szakterület szinte összes szervezetét érintette. A MTESZ Központi Anyagmozgatási és Csomagolási Bizottságának titkáraként közreműködött a BUDAPACK, majd BUDATRANSPACK Szakkiállítások létrehozásában és szakmai támogatásában. A Magyar Kereskedelmi Kamara Csomagolási Tagozatának a megalakulásakor titkára, majd 1990 óta a Tagozat alapjain megalakult CSAOSZ szaktitkára lett, 2002 és 2010 között pedig főtitkára. A CSAOSZ al-szövetségének, a Magyar Aeroszol Szövetségnek alapítója és titkára is.
A Magyar Szabványügyi Testület Csomagolási Műszaki Bizottság elnöke.
Tagja a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium Csomagolási Műszaki Tanácsadó Bizottságának, a
Csomagolási Világszövetségben pedig Magyarország képviselője.
Szakirodalmi munkássága meghatározó értéket képvisel, a nemzetközi szaksajtó közleményeit kivonatos formában megjelentető OMIKK Szakirodalmi tájékoztató: Csomagolás folyóiratnak évtizedekig főszerkesztője volt.
Könyvei: Műanyag csomagolószerek (Műszaki Könyvkiadó, 1985), Magyarázatos szabványgyűjtemény a csomagolások megfelelőségének igazolására (MSZT, 2006), lektorként: Fém csomagolószerek (Műszaki Könyvkiadó, 1990).
A BME Vegyészmérnöki Karán óraadó tanári feladatokat vállalt, a Budapesti Műszaki Főiskola (ma: Óbudai Egyetem) Csomagolástechnikai Szakirányán az államvizsga bizottság elnökeként kíséri figyelemmel a szakmai utánpótlást.
Szakmai munkája elismeréseképp 2010-ben gazdasági miniszteri kitüntetésben részesült.
Vezetői munkássága alatt szakmai igényességével sok, ma a szakmában elismertségnek és megbecsülésnek örvendő szakembert nevelt ki.

Életműdíja alkalmából gratulálunk és további sok sikert kívánunk Kertész Bélának.

  

A hazai csomagolóipar helyzete 2010-ben

  • PDF
  • Nyomtatás
  • E-mail

A Csomagolási és Anyagmozgatási Országos Szövetség (CSAOSZ) 2011. március 10-én megrendezésre kerülő éves közgyűlése alkalmat ad a szakterület helyzetének felmérésére és értékelésére.

A KSH nyilvános adatbázisából a Szövetség által kigyűjtött adatok tanúsága szerint, az öt meghatározó csomagolószer fajta (papír, műanyag, fém, üveg és fa) együttes hazai felhasználása – érték alapon – 2010. január-november hónapokban – az előző év azonos időszakához képest – 16,7%-os növekedést mutat. Az eredmény azt jelenti, hogy a szakterület a 2009. évi 12,2%-os visszaesést nemcsak ledolgozta, hanem 2008-hoz képest növekedést is ért el.
A csomagolóipar növekedési üteme meghaladta az ipari termelés 2010. évi bővülését (10,5%), emlékeztetésképpen, 2009-ben is kisebb mértékű csökkenést volt kénytelen elviselni (12,2%), mint az ipari termelés (17,7%).
A statisztikai adatokból általánosságban levonható következtetések:
- a hazai csomagolószer felhasználás a mért ötből négy anyagfajta esetében növekedett,
- az export a papír, a műanyag és a fém csomagolószerek esetében növekedett, a fánál és az üvegnél csökkent,
- az import csak az üveg esetében csökkent, a többi anyagfajtánál növekedett.

A csomagolási hulladékok hasznosítása

A hulladékok hasznosítási szempontjából az elmúlt év jelentős eseménye volt az, hogy összefogott nyolc, különböző hulladékfajta kezelését koordináló szervezet és megalapította a Recomplex Egyesülést azzal a szándékkal, hogy az egyszerre többféle hulladék kibocsátásáért felelős gyártó és forgalmazó cégek a jövőben egyablakos ügyintézés keretében teljesíthessék hulladékhasznosítási kötelezettségüket.
A hazai közép- és nagyvállalatok körében ugyanis gyakori, hogy nemcsak egy, hanem több hulladéktípus visszagyűjtésére és hasznosítására is kötelezettek, ami óriási adminisztrációs többletterhet, valamint folyamatos odafigyelést jelent a termékdíj-fizetési vagy a hasznosítási kötelezettségük teljesítése során.
Az egyesülés nyolc tagszervezete 2010-ben összesen 390,5 ezer tonna – csomagolási, gyógyszer-, növényvédőszer-csomagolás, továbbá elektronikai, akkumulátor, elem, valamint gumi – hulladék gyűjtését szervezte meg.
Ez az eredmény biztosította, hogy Magyarország az összes érintett hulladékfajta esetében teljesíteni tudta a rá vonatkozó európai uniós visszagyűjtési és hasznosítási célokat. Különösen kedvező, hogy a lakossági szelektív gyűjtésből származó csomagolási hulladék mennyisége – az egyesülés rendszerén belül – a 2009-es 51,3 ezer tonnát követően tavaly már elérte az 52,5 ezer tonnát.

A csomagolóipar műszaki haladása

A magyar csomagolóipar innovatív eredményei is kiemelkedőek. 2010-ben kilenc magyar vállalat vett részt a Csomagolási Világszövetség (WPO) Worldstar elnevezésű versenyén és négy nevezés, a nemzetközi szakértőkből felálló zsűri döntése alapján, a legmagasabb elismerésben részesült, így 2006 és 2010 között összesen 20 magyar csomagolás nyert Worldstar díjat.

 

16. oldal / 16

Hirdetés
Főoldal

Eseménynaptár

szeptember 2017
H K SZ CS P SZ V
28 29 30 31 1 2 3
4 5 6 7 8 9 10
11 12 13 14 15 16 17
18 19 20 21 22 23 24
25 26 27 28 29 30 1

Aktuális események

Sze szept. 20 @10:00 - 05:00
OZBEKinPRINT – OZuPACK
H szept. 25 @10:00 - 05:00
PACKEXPO
H szept. 25 @10:00 - 05:00
LABELEXPO EUROPE
K szept. 26 @10:00 - 05:00
TCT Show
K szept. 26 @10:00 - 05:00
PPMA SHOW
K szept. 26 @10:00 - 05:00
PRINT & SIGN

Állásbörze

Nincs aktuális állásajánlat.
Ma 2017. szeptember 19., kedd, Vilhelmina napja van. Holnap Friderika napja lesz.

On-line felhasználók

Oldalainkat 78 vendég böngészi

Szótár

Céginformációk


Hírlevél feliratkozás







Free Joomla Templates by JoomlaShine.com